A finnek őseinek megérkezéséről természetesen írásos emlékek nem maradtak, ezt a korszakot a nyelvészek és régészek próbálják felkutatni. Régészeti leletek alapján az időszámításunk előtti 8.-9. évezred környékén érkeztek mai lakóterületükre keleti és déli irányból azt követően, hogy a jég visszahúzódása után felszabadult a partvidék. Az utánuk érkező bevándorlók beleolvadtak a már ottlakó népcsoportba, ezért él az a vélekedés, hogy Finnország lakosságának génkészletéből háromnegyed rész balti-germán eredetű, egynegyed rész pedig keleti. Folyók, ill. tavak mellett éltek apró kunyhókban, és főként halászattal és vadászattal foglalkoztak. Fokozatosan áttértek a nővénytermesztésre, állattenyésztésre, s a germán népcsoportok megjelenésekor a kereskedelemre is, melynek cserealapja a prémvadászatból származott. A közös uráli népcsoportból körülbelül az első évezred környékén váltak ki, és különültek el nyelvükkel is. Az alapító törzsek nevét (pl. Häme, Karjala) ma is létező települések őrzik. A viking korszak elejére három különálló finn kultúra alakult ki: